3.fejezet
Mesélt még jó pár történetet.
-E...ezt...nem...nem mondod komolyan-már az oldalamat fogtam mert megfájdult a sok nevetéstől.
-Ez akkor nem volt olyan vicces-mondta duzzogva.
-Ne haragudj-próbáltam lenyugtatni magam-de elképzelni ahogy egy öreg tanár sztriptízel.
-Nem is tudod milyen szörnyű látvány volt-mondta de kopogtak.
Megtöröltem a szemem és kiszóltam,hogy bejöhet.Emma lépett be piros szemekkel.Eric kiment.
-Gyere ide-csúsztam arrébb,le is ült.
-Ne haragudj,hogy nem voltam itt-ölelt meg és sírni kezdett.
-Nem haragszom-simogattam meg a hátát-de örülök,hogy eljöttél.Nem akarlak elveszíteni.
Megéreztem az ajkait a nyakamon.Kicsit eltoltam.
-Emma ezt nem lehet.Velem nem lehetsz boldog-magyaráztam neki.
-Vonzódom hozzád...mindig is éreztem.Csak te kellesz-fogta meg a kezem.
-Valaki mást kell találnod.Érted?-mondtam határozottan.
-Nem.Nem értem-mondta dühösen.
-Istenem Emma,meg fogok halni..örülhetek ha még van 1 évem-csattantam fel-meg fogok halni.
-Hailey-állt fel és lassan elkezdett hátrálni,könnyek gyűltek a szemeibe.
-Sajnálom-nyúltam utána de gyorsan kiment-Emma.
Már megint...ez nem lehet igaz.Már éppen kiakartam tépni az infúziót,hogy utána menjek de valaki bejött.
-Ne csináld Hailey-mondta Eric és megfogta a kezem.
-Mindent elrontok-potyogtak a könnyeim-miért kell mindennek rosszul sikerülnie?
Nem mondott semmit csak átölelt.A fejemet a nyakához hajtottam és csak sírtam.Szorosan öleltem,nem akartam elengedni.Miután abbahagytam a sírást akkor se húzódtam el hanem mélyen magamba szívtam az illatát.
-Köszönöm-szólaltam meg végül.
-Ha bármire szükséged van én itt vagyok-tolt el magától,hogy a szemembe nézzen.
-Tudod mi a fura?Alig ismerlek de mégis bízom benned-mondtam mosolyogva,hátradőltem-7 éves koromban elrabolt egy férfi,Johnak neveztem el.Hosszú fogai voltak és ...hatalmas ereje.pillanatok alatt már máshol volt-felnevettem-tudom,hogy milyen hihetetlenül hangzik de így volt és akkor jött Ő.Átölelt és biztonságos helyre vitt...a hercegem-elmosolyodtam-így neveztem el és már így is marad,nagyon sokat gondolok rá.
Mikor ráemeltem a tekintetem boldog volt...mintha valami valóra vált volna.
-De azóta semmit nem tudok róla..se a nevét,az arcára sem emlékszem csak a hangjára,de Jézusom tiszta hülye vagyok-sütöttem le a szemem-itt álmodozok róla.
Valamit akart mondani de anyu visszajött,kérdőn ránéztem de nem mondott semmit.
-Én most megyek,holnap is jövök még-mosolygott rám és kiment.
-Meddig kell bent maradnom?-néztem anyura sóhajtva.
-Egy-két nap maximum-mosolygott rám-valamit megzavartam?
-Nem-mondtam elpirulva-jaj anyu-szidtam le mikor sejtelmesen nézett rám.
-Jó..jó-nevetett,duzzogva feküdtem le-aludj egy kicsit.
Álomba merültem..újra ő volt a középpontba de most..az arca..látom.Zihálva ébredtem fel.
-Ő az-suttogtam döbbenten,visszadőltem a párnára és kinéztem az ablakon,ott áll valaki.
Nagy nehezen kikászálódtam a sok cső közül.Az infúziót magammal húzva mentem az ablakhoz.Ott áll valaki,hunyorítani kezdtem de semmi...sötét van és nem süt oda a fény.A kezemet az ablakra csúsztattam,meg kell tudnom ki az.A bennem lévő kisördög nem bírt magával.Egy üveges ajtó nyílik az udvarra,kimentem és mikor közelebb értem az árnyék eltűnt..körbenéztem de sehol sem láttam semmit.
-Mit csinálsz kint?-hallottam meg Eric hangját mögöttem,megfordultam és akkor lépett ki a szobámból.
-Csak levegőzök egy kicsit-mondtam sóhajtva-ilyenkor már nem jöhet látogató.
-Ha a bátyád késő estig dolgozik akkor igen-sétált mellém mosolyogva.
Az arcát figyeltem és egyre biztosabb voltam benne,hogy ő az...de semmit sem változott.Kicsit megremegtem mikor belegondoltam,hogy ő is olyan mint az a férfi aki elrabolt..de nem félek tőle mert ő biztos nem bántana...
-Mi az?-nézett rám ő is.
-Semmi-ráztam meg a fejem és elmosolyodtam-jó kedvem van.
-Ennek igazán örülök-mosolygott ő is.
Visszamentünk,segített normális elhelyezni a csöveket meg minden utána pedig leült mellém.
-Nem szükséges itt maradnod velem,biztos fáradt vagy-fordultam felé.
-Szívesen vagyok itt...veled-mondta az utolsó szót halkan.
-Köszönöm-suttogtam miközben a szemébe néztem.
-Mondtam,hogy rám számíthatsz-fogta meg a kezem és a hüvelykujjával a kézfejemet cirógatta-ne haragudj-húzta el a kezét.
-Nee-kaptam a keze után és megfogtam.
Nagyon jó érzés volt mikor hozzám ért,mosolyogva néztem az arcát ő pedig a kezeinket.Ezt a tökéletes pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.
-Igen?-vettem fel.
-Szia én vagyok az Matt-ideges volt..-hol vagy?Se otthon se suliba nem voltál.
-Matt én nekem..el kellett mennem a nagyihoz-mondtam ki végül ami először eszembe jutott.
-Hailey ismerlek,tudom,hogy nem az igazat mondod-mondta dühösen-azért ennyit még szerintem megérdemlek,hogy elmond.
-Igen...de sajnálom ezt most nem lehet-mondtam szomorúan.
-Nagyon félre ismertelek...nem is tudom,hogy szerethettelek-csapta le a telefont,éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Utálok hazudni neki,de inkább ezt mint az,hogy megtudja a betegségem.Eric nem kérdezett semmit,érezte,hogy nem akarok erről beszélni.Folytatta a kezem simogatását,ami nagyon is megnyugtatott.Elaludtam...reggel a napsütésre ébredtem fel.
-Jó reggelt drágám-hallottam meg anyu hangját-hogy érzed magad.
-Szia-mosolyogtam rá-nagyon jól.
-Ma már haza is jöhetsz-mondta boldogan.
Dr.Donovan bejött és ő is mondta,hogy mehetek haza.Felöltöztem,a parókámat a táskába raktam mert most nagyon kényelmetlen volt...felkötöttem egy fejkendőt meg a pulcsim kapucniját is feldobtam.15 perc alatt otthon voltunk.Mikor kiszálltam megláttam,hogy Matt a lépcsőn ül,ijedten néztem anyura.
-Hailey-indult el felém.
-Matt most nem jó...fáradt vagyok-próbáltam lerázni de nem nagy sikerrel.
-Beszélnünk kell-nézett mélyen a szemembe,anyuék már bementek,mert megkértem őket.
-Nem jó most-mondtam határozottan és elindultam de megfogta a karom és ahogy hirtelen visszafordultam leesett a kapucnim.
Gyorsan visszarántottam és dühösen néztem Mattre.
-A hajad..-mondta döbbenten.
-Akarsz még valamit?-kérdeztem mérgesen és keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt-csak nem még egyszer megakarod nézni?
-Én nem..de miért nem mondtad el?-fogta meg a kezem,azonnal elrántottam.
-Miért?-csattantam fel-Ezért...nem akarom a te szemedbe is a szánalmat látni és nem akarlak még egyszer itt látni.
Bementem a házba
Mesélt még jó pár történetet.
-E...ezt...nem...nem mondod komolyan-már az oldalamat fogtam mert megfájdult a sok nevetéstől.
-Ez akkor nem volt olyan vicces-mondta duzzogva.
-Ne haragudj-próbáltam lenyugtatni magam-de elképzelni ahogy egy öreg tanár sztriptízel.
-Nem is tudod milyen szörnyű látvány volt-mondta de kopogtak.
Megtöröltem a szemem és kiszóltam,hogy bejöhet.Emma lépett be piros szemekkel.Eric kiment.
-Gyere ide-csúsztam arrébb,le is ült.
-Ne haragudj,hogy nem voltam itt-ölelt meg és sírni kezdett.
-Nem haragszom-simogattam meg a hátát-de örülök,hogy eljöttél.Nem akarlak elveszíteni.
Megéreztem az ajkait a nyakamon.Kicsit eltoltam.
-Emma ezt nem lehet.Velem nem lehetsz boldog-magyaráztam neki.
-Vonzódom hozzád...mindig is éreztem.Csak te kellesz-fogta meg a kezem.
-Valaki mást kell találnod.Érted?-mondtam határozottan.
-Nem.Nem értem-mondta dühösen.
-Istenem Emma,meg fogok halni..örülhetek ha még van 1 évem-csattantam fel-meg fogok halni.
-Hailey-állt fel és lassan elkezdett hátrálni,könnyek gyűltek a szemeibe.
-Sajnálom-nyúltam utána de gyorsan kiment-Emma.
Már megint...ez nem lehet igaz.Már éppen kiakartam tépni az infúziót,hogy utána menjek de valaki bejött.
-Ne csináld Hailey-mondta Eric és megfogta a kezem.
-Mindent elrontok-potyogtak a könnyeim-miért kell mindennek rosszul sikerülnie?
Nem mondott semmit csak átölelt.A fejemet a nyakához hajtottam és csak sírtam.Szorosan öleltem,nem akartam elengedni.Miután abbahagytam a sírást akkor se húzódtam el hanem mélyen magamba szívtam az illatát.
-Köszönöm-szólaltam meg végül.
-Ha bármire szükséged van én itt vagyok-tolt el magától,hogy a szemembe nézzen.
-Tudod mi a fura?Alig ismerlek de mégis bízom benned-mondtam mosolyogva,hátradőltem-7 éves koromban elrabolt egy férfi,Johnak neveztem el.Hosszú fogai voltak és ...hatalmas ereje.pillanatok alatt már máshol volt-felnevettem-tudom,hogy milyen hihetetlenül hangzik de így volt és akkor jött Ő.Átölelt és biztonságos helyre vitt...a hercegem-elmosolyodtam-így neveztem el és már így is marad,nagyon sokat gondolok rá.
Mikor ráemeltem a tekintetem boldog volt...mintha valami valóra vált volna.
-De azóta semmit nem tudok róla..se a nevét,az arcára sem emlékszem csak a hangjára,de Jézusom tiszta hülye vagyok-sütöttem le a szemem-itt álmodozok róla.
Valamit akart mondani de anyu visszajött,kérdőn ránéztem de nem mondott semmit.
-Én most megyek,holnap is jövök még-mosolygott rám és kiment.
-Meddig kell bent maradnom?-néztem anyura sóhajtva.
-Egy-két nap maximum-mosolygott rám-valamit megzavartam?
-Nem-mondtam elpirulva-jaj anyu-szidtam le mikor sejtelmesen nézett rám.
-Jó..jó-nevetett,duzzogva feküdtem le-aludj egy kicsit.
Álomba merültem..újra ő volt a középpontba de most..az arca..látom.Zihálva ébredtem fel.
-Ő az-suttogtam döbbenten,visszadőltem a párnára és kinéztem az ablakon,ott áll valaki.
Nagy nehezen kikászálódtam a sok cső közül.Az infúziót magammal húzva mentem az ablakhoz.Ott áll valaki,hunyorítani kezdtem de semmi...sötét van és nem süt oda a fény.A kezemet az ablakra csúsztattam,meg kell tudnom ki az.A bennem lévő kisördög nem bírt magával.Egy üveges ajtó nyílik az udvarra,kimentem és mikor közelebb értem az árnyék eltűnt..körbenéztem de sehol sem láttam semmit.
-Mit csinálsz kint?-hallottam meg Eric hangját mögöttem,megfordultam és akkor lépett ki a szobámból.
-Csak levegőzök egy kicsit-mondtam sóhajtva-ilyenkor már nem jöhet látogató.
-Ha a bátyád késő estig dolgozik akkor igen-sétált mellém mosolyogva.
Az arcát figyeltem és egyre biztosabb voltam benne,hogy ő az...de semmit sem változott.Kicsit megremegtem mikor belegondoltam,hogy ő is olyan mint az a férfi aki elrabolt..de nem félek tőle mert ő biztos nem bántana...
-Mi az?-nézett rám ő is.
-Semmi-ráztam meg a fejem és elmosolyodtam-jó kedvem van.
-Ennek igazán örülök-mosolygott ő is.
Visszamentünk,segített normális elhelyezni a csöveket meg minden utána pedig leült mellém.
-Nem szükséges itt maradnod velem,biztos fáradt vagy-fordultam felé.
-Szívesen vagyok itt...veled-mondta az utolsó szót halkan.
-Köszönöm-suttogtam miközben a szemébe néztem.
-Mondtam,hogy rám számíthatsz-fogta meg a kezem és a hüvelykujjával a kézfejemet cirógatta-ne haragudj-húzta el a kezét.
-Nee-kaptam a keze után és megfogtam.
Nagyon jó érzés volt mikor hozzám ért,mosolyogva néztem az arcát ő pedig a kezeinket.Ezt a tökéletes pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.
-Igen?-vettem fel.
-Szia én vagyok az Matt-ideges volt..-hol vagy?Se otthon se suliba nem voltál.
-Matt én nekem..el kellett mennem a nagyihoz-mondtam ki végül ami először eszembe jutott.
-Hailey ismerlek,tudom,hogy nem az igazat mondod-mondta dühösen-azért ennyit még szerintem megérdemlek,hogy elmond.
-Igen...de sajnálom ezt most nem lehet-mondtam szomorúan.
-Nagyon félre ismertelek...nem is tudom,hogy szerethettelek-csapta le a telefont,éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Utálok hazudni neki,de inkább ezt mint az,hogy megtudja a betegségem.Eric nem kérdezett semmit,érezte,hogy nem akarok erről beszélni.Folytatta a kezem simogatását,ami nagyon is megnyugtatott.Elaludtam...reggel a napsütésre ébredtem fel.
-Jó reggelt drágám-hallottam meg anyu hangját-hogy érzed magad.
-Szia-mosolyogtam rá-nagyon jól.
-Ma már haza is jöhetsz-mondta boldogan.
Dr.Donovan bejött és ő is mondta,hogy mehetek haza.Felöltöztem,a parókámat a táskába raktam mert most nagyon kényelmetlen volt...felkötöttem egy fejkendőt meg a pulcsim kapucniját is feldobtam.15 perc alatt otthon voltunk.Mikor kiszálltam megláttam,hogy Matt a lépcsőn ül,ijedten néztem anyura.
-Hailey-indult el felém.
-Matt most nem jó...fáradt vagyok-próbáltam lerázni de nem nagy sikerrel.
-Beszélnünk kell-nézett mélyen a szemembe,anyuék már bementek,mert megkértem őket.
-Nem jó most-mondtam határozottan és elindultam de megfogta a karom és ahogy hirtelen visszafordultam leesett a kapucnim.
Gyorsan visszarántottam és dühösen néztem Mattre.
-A hajad..-mondta döbbenten.
-Akarsz még valamit?-kérdeztem mérgesen és keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt-csak nem még egyszer megakarod nézni?
-Én nem..de miért nem mondtad el?-fogta meg a kezem,azonnal elrántottam.
-Miért?-csattantam fel-Ezért...nem akarom a te szemedbe is a szánalmat látni és nem akarlak még egyszer itt látni.
Bementem a házba
4 Comments to "3.fejezet"