Eternal love

4.fejezet

-Ajj-morogtam miközben a parókámat raktam fel mert mindenhol szúrt-oké nem figyelek rá-sóhajtottam és lementem reggelizni.
Semmi érdekes nem történt a suliba vezető úton,egyből a lány mosdóba mentem mert valami nem stimmelt...senki nem nézett rám furcsán de akkor is van valami.
-Ne,ne,ne-mondtam mikor közelebbről is megvizsgáltam,oldalt kicsit elszakadt.
Még szerencse,hogy a legtöbb pulcsim mint ez is kapucnis felraktam és kisiettem a suliból.
-Ez aztán a peches nap-morogtam miközben megláttam,hogy elkezdik bezárni a suli ajtaját.
Megfordultam és a tesiterem folyosójára mentem.
-Ne már-rángattam az udvarra vezető ajtót de be volt zárva-ez legyen nyitva,kérlek-indultam a fiú öltöző fele mert régen Emmával párszor itt lógtunk ki-bingó.
Szétnéztem,hogy nincs bent senki,de nem volt.Az ablakhoz mentem,kidobtam a táskám és felmásztam a padra onnan pedig félig kimásztam.Végül is biztonságosan leértem,nem tudom miért az egyik ablak vonzotta a szemem...Eric..éppen órán ül és próbál figyelni de..elnevettem magam azon,hogy mennyire unja.Egyenesen a szemembe nézett,mosolyogva integettem neki majd azt,hogy jöjjön le ő is.Megmutattam,hogy hol tud kijönni,pár perc múlva már ki is mászott.
-Siessünk-húztam magam után nevetve,mikor már messze voltunk megálltam.
-Beleviszel a rosszba-mosolygott rám és nagyon közel állt hozzám.
-Szörnyű mennyire kellett téged kényszerítenem-mondtam színpadias döbbenettel,a szememmel pedig a kis elrejtett utat kerestem-gyere mert lemaradsz.
Elindultam a fák és bokrok között,mikor elértem egy kis tisztásra átmentem a másik oldalra és mindegyik fán végig húztam a kezem,volt rajta egy kis nyíl,nem látszik hanem csak érezni lehet.Mikor megtaláltam a nyíl irányába mentem,hátra pillantottam és észrevettem Eric arcán a döbbenetet...
-Hova is megyünk?-kérdezte meg végül,de tudtam,hogy tudja.
Nem válaszoltam hanem csak tovább mentem.
-10 évesen elszöktem otthonról,megkerestem ezt a helyet-léptem be a kis barlangba ami gyönyörű volt-egy egész napot végig kutattam de megérte.Azóta ha szükségem van egy kis szünetre ide jövök.
-Honnan ismered ezt a helyet?-kérdezte miközben kicsit szétnézett.
-Ugyan ezt te is tudod-sétáltam elé-te hoztál ide 7 évesen mert itt biztonságban voltam mert ez a te egyik rejtekhelyed.
-Én?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Rosszul hazudsz,ugye tudod?-kérdeztem mosolyogva-már nem kell tagadnod..kis koromba mindig egy fekete hajú zöld szemű fiút rajzoltam és a kórházba,az álmomba sikerült meglátnom az arcod.Te mentettél meg.
Láttam,hogy mondani akart valamit de egy hang se jött ki a torkán.
-Ugyanolyan vagy mint akkor...Hogy lehet ez?-szólaltam meg végül és leültem egy nagyobb kőre-te is olyan vagy mint az a férfi?...Vagyis úgy értem,hogy az vagy?..
-Igen-sóhajtott,kicsit megremegtem a válasz hallatán-de nem kell félned tőlem.
-Tudom...te nem bántanál engem-néztem a szemébe,leült mellém én pedig átöleltem a nyakát-köszönöm.
-Nem kell-simogatta a hátam,még közelebb bújtam hozzá,érezni akartam a közelségét-miattad jöttem vissza.
-Komolyan?-kérdeztem döbbenten és kicsit elhúzódtam,hogy a szemébe nézzek.
-Mindennap eszembe jutottál,nekem muszáj volt újra találkoznom veled-cirógatta az arcom.
-Eric-suttogtam miközben elkezdett közelíteni az ajkaimhoz.
-Nagyon szeretnélek megcsókolni-állt meg 1 centire tőlem.
Szaporán vettem a levegőt,a kezemmel oldalt a hajába túrtam és magamhoz húztam.Lágyan simultak ajkai az enyémre majd a nyelveink is egymásra találtak.Nagyon érzelmes csók volt,egy pillanatra váltunk el egymástól míg újabb mély levegőt vettünk.Újra hosszú,forró csókba kezdtünk.Miután megint vége lett felpattantam.
-Inkább most elmegyek-indultam ki gyorsan.
-Hailey-hallottam még a hangját de nem fordultam vissza.
Egyből hazamentem,a kulcsomat míg előkotortam a táskám mélyéről végtelenül hosszúnak tűnt.Felrohantam a szobámba és lehasaltam az ágyamra.Minden percét visszaidéztem a csóknak és az ujjamat végig húztam az ajkaimon.Összeszorítottam a szemem és mély levegőt vettem.Pár percig még így feküdtem majd kimentem a fürdőbe.Levettem az elszakadt parókámat és felraktam a másikat.Levettem a ruháim és kerestem valami kényelmeset.Lementem a nappaliba és tv-t néztem mikor valami zajt hallottam az emeletről.Felosontam,a szobám felől jött a zaj.
-Matt!Mit csinálsz itt?-kérdeztem döbbenten mikor megláttam,hogy ő mászott be.
-Meg kell tudnom az igazat-fogta meg a karom-ezért szakítottál velem?
-Matt ez fáj-suttogtam és megpróbáltam kibújni a szorítása alól de nem sikerült,lerántotta a parókámat,megütöttem.
-Válaszolj-mondta ingerülten és megrázott egy kicsit.
Már a könnyeim folytak mert egyre erősebben szorított.
-Engedd el-hallottam meg egy morgást...Eric az.
-Te meg ki a franc vagy?-fordult felé Matt,felszisszentem mert megint megszorított.
Már csak azt vettem észre,hogy Mattet a falnak szorítja a nyakánál fogva.
-Hozzá ne merj még egyszer nyúlni mert nem fogod ennyivel megúszni-mondta Eric dühösen majd eltűntek.
A térdeim nem bírták tovább így a földre rogytam.Pár perc múlva Eric térdelt le elém.
-Hailey-törölte le a könnyeim-jól vagy?
Felnéztem a szemibe és bólintottam..majd a karomra pillantottam,Matt új nyomai lila foltként bukkantak fel újra.Eric rásimította a kezét a hűvös érintése kicsit szüntette a fájdalmat.Hirtelen megöleltem,le kell nyugodnom és ebbe csak ő tud segíteni.
-Nem lesz semmi baj-suttogta a fülembe-nem engedem,hogy újra bántson.
-Köszönöm-néztem fel rá egy pillanatra majd az arcomat újra a mellkasára hajtottam.
Gyengéden az ágyhoz vitt és leültetett ő pedig elém térdelt,a karomat simogatta.
-Sajnálom,hogy nem jöttem előbb-csúszott a keze az arcomra.
-Nem,nem kell...nem a te hibád-néztem a szemébe-el se hiszem,hogy Matt ilyet csinált...úristen.
Most vettem észre,hogy nincs rajtam a paróka felkaptam és a fürdőbe rohantam.
-Minden rendben?-kopogott Eric az ajtón.
-Nem...nem akarom,hogy így láss-a fal mellett ültem,a térdeimet átkaroltam és ráhajtottam a fejem,bejött.
-Hailey-ült le velem szembe-te gyönyörű vagy.
-Gyönyörű?-kérdeztem gúnyosan és felemeltem a fejem-mindennek lehet nevezni csak annak nem.
Közelebb hajolt és az ajkaival itatta fel a könnyeim,lágyan ért az arcomhoz amibe beleremegtem.
-Eric-suttogtam majd hirtelen felálltam-mi..nem lehetünk együtt.Én nem vagyok hozzád való.Nézz csak rám-levettem a parókám és megmutattam a karom belső részét ami tiszta lila volt a sok infúziótól-Hogy nézek ki?Annyi normális lányt találhatnál magadnak.
-Nem ez nem így van-mondta határozottan és megfogta a kezem,a szívére rakta-te dobogtatod meg a szívem csak rád van szükségem ezért jöttem vissza mert nem tudok tőled távol lenni.
-Nem-ráztam meg a fejem.
Megcsókolt,nem löktem el hanem még szorosabban hozzábújtam.Nekem is szükségem volt rá...Mikor az ajkaink elváltak,felvettem a parókám és vissza mentünk a szobámba.Az ágyon ültünk és csak egymás szemébe néztünk majd elmosolyodtam és a mellkasára hajtottam a fejem.
-Mi az?-kérdezte miközben a hátamat simogatta.
-Annyiszor álmodtam róla,hogy visszajön majd a hercegem fehér lovon és elvisz magával-kuncogtam.
-Ne haragudj,hogy csalódást okoztam de a lovam nem érezte jól magát-mondta mosolyogva.
-Talán még elnézem neked-nevettem megakart csókolni de elkezdtem hátra kúszni az ágyon mosolyogva.
-Innen már nincs menekvés-hajolt közel hozzám mikor már felettem feküdt.
A kezeimet átkulcsoltam a nyaka körül.Végre megcsókolt,mohón kaptam ajkai után.Az oldalamat simogatta,kicsit felcsúszott a pólóm így a bőrömhöz ért,megremegtem és libabőrös lettem.
-Ne haragudj-húzódott el és mellém gördült-én nem akartam...
-Mi?-kérdeztem értetlenül-tudom..csak nagyon tetszik mikor hozzám érsz.

3.fejezet

Mesélt még jó pár történetet.
-E...ezt...nem...nem mondod komolyan-már az oldalamat fogtam mert megfájdult a sok nevetéstől.
-Ez akkor nem volt olyan vicces-mondta duzzogva.
-Ne haragudj-próbáltam lenyugtatni magam-de elképzelni ahogy egy öreg tanár sztriptízel.
-Nem is tudod milyen szörnyű látvány volt-mondta de kopogtak.
Megtöröltem a szemem és kiszóltam,hogy bejöhet.Emma lépett be piros szemekkel.Eric kiment.
-Gyere ide-csúsztam arrébb,le is ült.
-Ne haragudj,hogy nem voltam itt-ölelt meg és sírni kezdett.
-Nem haragszom-simogattam meg a hátát-de örülök,hogy eljöttél.Nem akarlak elveszíteni.
Megéreztem az ajkait a nyakamon.Kicsit eltoltam.
-Emma ezt nem lehet.Velem nem lehetsz boldog-magyaráztam neki.
-Vonzódom hozzád...mindig is éreztem.Csak te kellesz-fogta meg a kezem.
-Valaki mást kell találnod.Érted?-mondtam határozottan.
-Nem.Nem értem-mondta dühösen.
-Istenem Emma,meg fogok halni..örülhetek ha még van 1 évem-csattantam fel-meg fogok halni.
-Hailey-állt fel és lassan elkezdett hátrálni,könnyek gyűltek a szemeibe.
-Sajnálom-nyúltam utána de gyorsan kiment-Emma.
Már megint...ez nem lehet igaz.Már éppen kiakartam tépni az infúziót,hogy utána menjek de valaki bejött.
-Ne csináld Hailey-mondta Eric és megfogta a kezem.
-Mindent elrontok-potyogtak a könnyeim-miért kell mindennek rosszul sikerülnie?
Nem mondott semmit csak átölelt.A fejemet a nyakához hajtottam és csak sírtam.Szorosan öleltem,nem akartam elengedni.Miután abbahagytam a sírást akkor se húzódtam el hanem mélyen magamba szívtam az illatát.
-Köszönöm-szólaltam meg végül.
-Ha bármire szükséged van én itt vagyok-tolt el magától,hogy a szemembe nézzen.
-Tudod mi a fura?Alig ismerlek de mégis bízom benned-mondtam mosolyogva,hátradőltem-7 éves koromban elrabolt egy férfi,Johnak neveztem el.Hosszú fogai voltak és ...hatalmas ereje.pillanatok alatt már máshol volt-felnevettem-tudom,hogy milyen hihetetlenül hangzik de így volt és akkor jött Ő.Átölelt és biztonságos helyre vitt...a hercegem-elmosolyodtam-így neveztem el és már így is marad,nagyon sokat gondolok rá.
Mikor ráemeltem a tekintetem boldog volt...mintha valami valóra vált volna.
-De azóta semmit nem tudok róla..se a nevét,az arcára sem emlékszem csak a hangjára,de Jézusom tiszta hülye vagyok-sütöttem le a szemem-itt álmodozok róla.
Valamit akart mondani de anyu visszajött,kérdőn ránéztem de nem mondott semmit.
-Én most megyek,holnap is jövök még-mosolygott rám és kiment.
-Meddig kell bent maradnom?-néztem anyura sóhajtva.
-Egy-két nap maximum-mosolygott rám-valamit megzavartam?
-Nem-mondtam elpirulva-jaj anyu-szidtam le mikor sejtelmesen nézett rám.
-Jó..jó-nevetett,duzzogva feküdtem le-aludj egy kicsit.
Álomba merültem..újra ő volt a középpontba de most..az arca..látom.Zihálva ébredtem fel.
-Ő az-suttogtam döbbenten,visszadőltem a párnára és kinéztem az ablakon,ott áll valaki.
Nagy nehezen kikászálódtam a sok cső közül.Az infúziót magammal húzva mentem az ablakhoz.Ott áll valaki,hunyorítani kezdtem de semmi...sötét van és nem süt oda a fény.A kezemet az ablakra csúsztattam,meg kell tudnom ki az.A bennem lévő kisördög nem bírt magával.Egy üveges ajtó nyílik az udvarra,kimentem és mikor közelebb értem az árnyék eltűnt..körbenéztem de sehol sem láttam semmit.
-Mit csinálsz kint?-hallottam meg Eric hangját mögöttem,megfordultam és akkor lépett ki a szobámból.
-Csak levegőzök egy kicsit-mondtam sóhajtva-ilyenkor már nem jöhet látogató.
-Ha a bátyád késő estig dolgozik akkor igen-sétált mellém mosolyogva.
Az arcát figyeltem és egyre biztosabb voltam benne,hogy ő az...de semmit sem változott.Kicsit megremegtem mikor belegondoltam,hogy ő is olyan mint az a férfi aki elrabolt..de nem félek tőle mert ő biztos nem bántana...
-Mi az?-nézett rám ő is.
-Semmi-ráztam meg a fejem és elmosolyodtam-jó kedvem van.
-Ennek igazán örülök-mosolygott ő is.
Visszamentünk,segített normális elhelyezni a csöveket meg minden utána pedig leült mellém.
-Nem szükséges itt maradnod velem,biztos fáradt vagy-fordultam felé.
-Szívesen vagyok itt...veled-mondta az utolsó szót halkan.
-Köszönöm-suttogtam miközben a szemébe néztem.
-Mondtam,hogy rám számíthatsz-fogta meg a kezem és a hüvelykujjával a kézfejemet cirógatta-ne haragudj-húzta el a kezét.
-Nee-kaptam a keze után és megfogtam.
Nagyon jó érzés volt mikor hozzám ért,mosolyogva néztem az arcát ő pedig a kezeinket.Ezt a tökéletes pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg.
-Igen?-vettem fel.
-Szia én vagyok az Matt-ideges volt..-hol vagy?Se otthon se suliba nem voltál.
-Matt én nekem..el kellett mennem a nagyihoz-mondtam ki végül ami először eszembe jutott.
-Hailey ismerlek,tudom,hogy nem az igazat mondod-mondta dühösen-azért ennyit még szerintem megérdemlek,hogy elmond.
-Igen...de sajnálom ezt most nem lehet-mondtam szomorúan.
-Nagyon félre ismertelek...nem is tudom,hogy szerethettelek-csapta le a telefont,éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
Utálok hazudni neki,de inkább ezt mint az,hogy megtudja a betegségem.Eric nem kérdezett semmit,érezte,hogy nem akarok erről beszélni.Folytatta a kezem simogatását,ami nagyon is megnyugtatott.Elaludtam...reggel a napsütésre ébredtem fel.
-Jó reggelt drágám-hallottam meg anyu hangját-hogy érzed magad.
-Szia-mosolyogtam rá-nagyon jól.
-Ma már haza is jöhetsz-mondta boldogan.
Dr.Donovan bejött és ő is mondta,hogy mehetek haza.Felöltöztem,a parókámat a táskába raktam mert most nagyon kényelmetlen volt...felkötöttem egy fejkendőt meg a pulcsim kapucniját is feldobtam.15 perc alatt otthon voltunk.Mikor kiszálltam megláttam,hogy Matt a lépcsőn ül,ijedten néztem anyura.
-Hailey-indult el felém.
-Matt most nem jó...fáradt vagyok-próbáltam lerázni de nem nagy sikerrel.
-Beszélnünk kell-nézett mélyen a szemembe,anyuék már bementek,mert megkértem őket.
-Nem jó most-mondtam határozottan és elindultam de megfogta a karom és ahogy hirtelen visszafordultam leesett a kapucnim.
Gyorsan visszarántottam és dühösen néztem Mattre.
-A hajad..-mondta döbbenten.
-Akarsz még valamit?-kérdeztem mérgesen és keresztbe fontam a karom a mellkasom előtt-csak nem még egyszer megakarod nézni?
-Én nem..de miért nem mondtad el?-fogta meg a kezem,azonnal elrántottam.
-Miért?-csattantam fel-Ezért...nem akarom a te szemedbe is a szánalmat látni és nem akarlak még egyszer itt látni.
Bementem a házba

2.fejezet

(Eric szemszöge)

Csak miatta jövök vissza...10 évvel ezelőtt találkoztam vele először,gyönyörű 7 éves kislány volt.Egy másik vámpírtól mentettem meg aki az édesanyját szemelte ki de végül őt vitte el,Hailey Robinsont.Éreztem valamit,valami furát...2 hete itt vagyok de még csak most megyek először suliba.
-Délután bemegyek a kórházba-mondtam Samnek,a bátyámnak-mi az?
-Semmi-rázta meg a fejét,nem mond igazat.
Beültem a kocsimba és a suliba mentem.Az első óra töri,a tanár bemutatott és mikor körbe néztem megláttam őt...most is olyan gyönyörű de valami más..

(Hailey szemszöge)

-Héé mi a baj?-kérdeztem Emmát,olyan szótlan.
-Nekem ez nem fog menni Zac-el,nekem nem is tetszik és másba vagyok szerelmes-fordult felém.
-Kibe?-kérdeztem döbbenten.
-Beléd-suttogta és már csak azt vettem észre,hogy megcsókol.
Én is visszacsókoltam és szorosan öleltem a nyakát.Ez nem olyan csók..ez egy búcsú féleség.Szüksége van rám,itt és most ez volt a legjobb módja ennek a kifejezésére.Mikor elváltak az ajkaink mélyen a szemembe nézett.
-Hailey szerelmes vagyok beléd-sóhajtott és felállt-ne haragudj.
-Emma-kiabáltam már a zárt ajtónak.
Dühösen hátradőltem és keresztbe fontam a karjaim.Nem lehet szerelmes belém,találnia kell valakit akivel boldog lehet.1 évem van,és utána mindennek vége.Miért nem vettem észre eddig?Hát persze,hogy voltak jelek amikből rájöhettem volna...én idióta.Próbáltam hívni de nem vette fel.Hagytam üzeneteket,SMS-eket is írtam de semmi.Haragudtam magamra...
-Kicsim minden rendben?-jött be anyu.
-Nem..semmi sincs rendben-könnyek folytak végig az arcomon.
-Akarsz róla beszélni?-ült le mellém és megfogta a kezem,megráztam a fejem.
A hétvége nagy nehezen el telt de a vasárnap este szörnyű volt,visszatértek a rémálmaim az el rablómról és a hercegemről.7 éves koromba történt ez.Egy hosszú fogú,nagyon gyors,nagyon erős férfi vitt el,a suliból.És a hercegem aki megmentett,sose látom az arcát csak a gyönyörű hangját hallom,a szavakat amiket a fülembe suttogott,hogy nem lesz semmi baj.Érzem ahogy átölel,felvesz az ölébe és elvisz.Gyorsan megmostam az arcom,a fogamat.Felvettem egy farmert,pólót,tornacipőt,pulcsit,a parókámat és lementem a konyhába.Nagyon jól éreztem magam.
-Jó reggelt-mentem be a konyhába mosolyogva és leültem enni-farkaséhes vagyok.
-Palacsinta,szendvics vagy omlett?-kérdezte anyu boldogan.
-Kezdjük egy szendviccsel-gondolkoztam el,miután megettem-még egy kis palacsintát is kérek.
-Egy perc-mosolygott anyu és szedett ki párat egy tányérra,leöntöttem csoki szósszal és megettem.
-Én megyek suliba,majd jövök-pusziltam meg és elvettem a kocsi kulcsom.
A suliba érve eszembe jutott,hogy 2 emberrel is beszélnem kell az egyik Emma a másik pedig Eric.Az utóbbi épp most érkezett meg.
-Szia-köszöntem halkan.
-Szia Hailey-mosolygott rám mikor észrevett.
-Beszélhetnénk?-néztem a szemébe,bólintott és arrébb mentünk-figyelj szeretném ha titok maradna,nem akarom,hogy az egész suli erről beszéljen.
-Nem akartam senkinek se elmondani-simogatta meg a karom de elkapta a kezét-ne haragudj.
-Semmi baj-mondta mosolyogva-és köszönöm.
-Bennem bízhatsz-ő is ugyanezt mondta,döbbenten néztem fel rá-mi az?
-Semmi-ráztam meg a fejem-csak egy ismerősöm jutott eszembe,ő is ezt mondta.
-Ki?-kíváncsiskodott
-A...hősöm-nevettem fel kicsit-kiskoromba elraboltak,ő mentett meg.
-Még emlékszel rá?-kérdezte döbbenten.
-Az ilyet nem könnyű elfelejteni,hálás vagyok neki de sajnos csak a hangjára emlékszem...és a tied nagyon is hasonlít rá-állapítottam meg,ez igaz is volt,ha meghallom Ericet megnyugtat,megláttam Emmát-ne haragudj de mennem kell majd beszélünk még.
Emma felé siettem de elment.Sóhajtva néztem utána.Meg kellett kapaszkodnom mert megszédültem,lázas vagyok..ez most lehet rossz is vagy jó,én inkább a rossz mellett szavazok.Már szinte mindenki bement ezért nyugodtan csúsztam le a fal mellett,a telefonomat kerestem,hogy felhívjam anyut de nem találtam.
-A francba-vágtam a földhöz és próbáltam lenyugodni,most nem vezethetek...
-Hailey-hallottam meg Eric aggódó hangját,letérdelt mellém és a kezét a homlokomra tette-beviszlek a kórházba.
Felvett az ölébe és azt suttogta nem lesz semmi baj.
-A hercegem-dőltem a mellkasának és hagytam,hogy beültessen a kocsiba,nem bírtam nyitva tartani a szemem,sötétség...
Hallottam,hogy beszélnek hozzám de nem értettem.Utána semmi...majd nagy nehezn sikerült kinyitnom a szemem.
-Drágám-simogatta meg anyu az arcom-jobban vagy?
-Igen-mondtam rekedt hangon.
-Felébredt Csipkerózsika-jött be mosolyogva Dr.Donovan-megjöttek a leletek.
Összehúzott szemöldökkel nézte,majd a fejét kezdte rázni.Anyu a szája elé kapta a kezét és könnybe lábadt a szeme.
-Nagyon sokat javult az állapotod-nézett fel mosolyogva.
-Komolyan?-kérdezte döbbenten anyu mire Dr.Donovan bólintott,én meg se tudtam szólalni de végül elmosolyodtam.
-Eric üzeni,hogy még visszajön-fordult vissza az ajtóból.
-Nagyon aggódott érted-simogatta a kezem anyu,rámosolyogtam-csak nem tetszik?
-Anyu-mondtam nevetve-ne itt.
-Szeretem ha nevetsz-mondta miközben az arcomat kezdte simogatni-haza megyek pár ruháért és valami rendes pizsamáért mert tudom mennyire utálod ezt.
-Gondolatolvasó vagy-pusziltam meg.
Miután anyu elment pár perc múlva nyílt az ajtó.
-Szia-nézett be Eric-nem zavarok?
-Gyere nyugodtan-mondtam boldogan.
-Hoztam neked valamit-a kezembe adott egy doboz csokit.
-A kedvencem-mondtam csillogó szemekkel és kinyitottam.
-Anyukád segített-ült le mellém a székre-hogy érzed magad?
-Jól,nagyon jól-mondtam miközben kibontottam egyet.
-Örülök neki-mosolygott.
-Mi volt a suliban?-kíváncsiskodtam.
-Ne is kérdezd-rázta meg a fejét-Mrs.Anderson rövid szoknyát vett fel-mondta undorodva mire elnevettem magam.
-Az semmi,tavaly nem volt rajta bugyi,felült az asztalra és nem rakta keresztbe a lábát...azt hittem elhányom magam...-remegtem meg mikor visszagondoltam rá-ááá most hetekig rémálmaim lesznek.
-Részvétem-most ő nevetett.

1.fejezet

Utálok tükörbe nézni,nem látom azt a szép lányt akit egy éve,akinek gyönyörű hosszú fekete haja,csillogó kék szemei voltak.Most egy kopasz,üres tekintetű lány néz vissza rám.Most is látok csillogást de csak a könnyeim miatt.Minden reggel mikor a tükörbe nézek csak sírok...Levettem a parókát és felhelyeztem a fejemre.Senki nem tudja,hogy mi van velem csak a rokonok és a legjobb barátnőm,Emma.Felöltöztem és lementem reggelizni de egy falat se ment le a torkomon.
-Kicsim,jól vagy?-a megszokott kérdés minden pénteken,felnéztem anyura.
-Igen-mosolyogtam rá,de ez nem az igazi,csak egy álca..nem akarom,hogy anyu még emiatt is szenvedjen.
-Emma jön érted?-kérdezte és leült mellém,bólintottam.
Kinéztem az ablakon és meg is láttam Emma kocsiját.
-Én akkor megyek is.Szia-pusziltam meg és gyors léptekkel mentem ki.
Mint minden héten most is csak az ablakon néztem ki.Már ő is megszokta és ilyenkor inkább nem szól hozzám,neki is fáj.Mióta az eszemet tudom ismerem őt és szeretem úgy ahogy ő is.
-Hailey,Emma-hallottuk meg Matt kiabálását mikor kiszálltunk.
-Szia-motyogtam és elindultam,még hallottam,hogy Matt kérdezi mi a baj erre Emma válasza csak egy sóhaj volt.
Matt a szerelmem volt de mikor kiderült a betegségem szakítottam vele,nem akartam,hogy tudja,az is elég szörnyű volt mikor Emma megtudta...
"Egy szombat reggelen fekszek az ágyba...mi mást is tehetnék a kemoterápia után?Nagyon rosszul voltam mint mindig mikor meghallottam,hogy nyitódik az ajtó és Emma jött be.
-Emma-suttogtam..mert több nem jött ki a hangomon,nem volt rajtam a parókám csak egy fejkendő.
-Hailey,miért nem mondtad el?-ült le mellém sírva-a legjobb barátnők vagyunk.
-Én nem akartam,hogy így láss- hajtottam le a fejem és az arcomat a kezeimbe temettem.
-Szeretlek és bárhogy nézel ki akkor is foglak-ölelt át-segíteni akarok.
-Én is szeretlek-sírtam el magam és szorosan öleltem a nyakát."
Csengettek ezért a terembe mentem,leültem a szokásos helyemre és próbáltam figyelni.A tanár egy fiúval jött be.
-Ő az új diák,Eric Donovan-mutatott a fiúra,fekete kicsit hosszabb haja és zöld szemei vannak,szinte vonzza a tekintetem-ülj le valahova.
Az előttem lévő padot választotta.Minden lány őt nézte álmodozva de ő senkire se nézett rá.Mikor kicsengettek az udvarra mentem mert tesi óra lett volna de én fel vagyok mentve.Leültem a padra és reflexszerűen a hajamhoz nyúltam régen selymes volt de ez közel se olyan.Utálom a tesi órákat...ilyenkor mindig csak a betegségem jár a fejembe.Legszívesebben már nem szenvednék tovább de a szüleim belehalnának ha megölném magam...Morogva igazítottam meg a felsőm...nagy rám..régen is vékony voltam de most csak csont és bőr vagyok.
-Szia-köszönt valaki,megfordultam és Eric állt előttem.
-Szia-mosolyogtam rá-nem kellene órán lenned?
-Utálom a tesi órákat-ült le mellém.
-Már első nap lógsz...na szép-húztam fel a térdem és átkaroltam.
-Van ilyen-nevetett-és te?
-Én...fel vagyok mentve-mondtam gyorsan,nem akartam,hogy kérdezősködjön és értette is.
Egész órán beszélgettünk és nevettünk...hosszú idő óta először jól éreztem magam,igazán jól.
-Majd még beszélünk-álltam fel mikor meghallottam a csengőt-szia Eric.
Az óráim túl gyorsan elteltek...nagyon gyorsan.Anyu és apu már vártak.
-Mehetünk?-kérdezte anyu és megölelt.
-Igen..legyünk túl gyorsan rajta-sóhajtottam és visszaöleltem.
Az egyetlen ha mondhatom így jó dolog az orvosom volt,2 hete ő az új kezelő orvosom.Nagyon jó fej...Dr.Donovan.
-Hailey egyre szebb vagy-mosolygott rám és bekísért egy szobába ahol a kemot szoktam kapni...többen is vannak itt,de csak olyanok akik még jól vannak...
-Ne mondjon ilyeneket még elpirulok-ültem le a fotelbe,levettem a felsőm,hogy betudják szúrni az infúziót.
-Menjünk az irodámba-nézett a szüleimre-ott beszéljünk.
Mosolyogva bólintottam anyunak-már nem is éreztem ha megszúrnak csak azt veszem észre,hogy émelyegni kezdek.15 perc múlva anyu visszajött.
-Mit mondott?-kérdeztem de semmi jóra nem számítottam.
-Azt,hogy rendbe jössz-a szemei könnybe lábadtak,odahajolt és egy puszit adott a homlokomra-pár perc és visszajövök,sietek.
Nem szeretem anyut így látni,próbál erős maradni miattam,ilyenkor inkább elmegy egy kicsit de tudom,hogy sír.A szívem gyorsan kezdett verni mikor megláttam,hogy bejön Dr.Donovan és Eric.
-Mrs.Williams már nagyon várt-mosolygott rá és nem...észrevett.
Lehajtottam a fejem és összehúztam magam.
-Hailey,jól vagy?-hallottam meg Dr.Donovant.
-Igen-néztem fel rá-mennyi időm van még?
-Sok-sok éved-próbált nyugtatni.
-Láttam anyut...kérem az igazat mondja-néztem rá könnyes szemekkel.
-1 év-mondta sóhajtva-de ne félj mindent megteszek,hogy sokkal több legyen.
-Ezt ugye maga se gondolja komolyan-néztem mereven előre.
Megláttam,hogy anyu jött vissza majd apu.Mindkettőjüknek piros a szeme...
-Hogy vagy drágám?-ült le anyu mellém.
-Kicsit émelygek de semmi komoly-fogtam meg a kezét,a másikkal megsimogatta az arcom.
Apu is leült mellém és simogatta a kezem amivel anyuét fogtam.Hátra dőltem és lecsuktam a szemem mert szédülni kezdtem.Mikor lement és kivették a tűt apuba kapaszkodva álltam fel...Óvatosan karolta át a derekam és segített kimenni a kocsihoz.Láttam Ericet..aggódott.Ma már csak annyit akartam,hogy az ágyamba legyek és aludjak,nagyon gyenge voltam.A szobámba a fürdőig van egy kis kapaszkodó a falon mert megtiltottam a szüleimnek,hogy segítsenek.Nagy nehezen kimentem és remegő kezekkel levettem a parókámat majd felkötöttem a fejkendőt.Lefeküdtem az ágyba mikor anyu jött be halkan.Letette az éjjeliszekrényre a kedvenc gyógyteám.
-Köszönöm-mondtam halkan.
-Te még fent vagy?-térdelt le az ágyam mellé.
-Nem tudok aludni-sóhajtottam.
-Nem lesz semmi baj-puszilta meg a homlokom.
-Szeretlek anyu-öleltem meg mielőtt elhúzódott volna.
-Én is szeretlek kicsim-felfeküdt mellém és halkan énekelt,mikor kicsi voltam akkor is így altatott el,mosolyogva csuktam le a szemem.
Másnap reggel szörnyű volt,amilyen gyorsan csak tudtam a fürdőbe mentem és a wc felé hajoltam.Sírva dőltem a csempének,elcsúsztam az ajtóig és kulcsra zártam mint minden hétvégén.Egy délelőtt kell,hogy lenyugodjak.Délben visszamentem a szobámba.Anyu már várt,segíteni akart de leintettem.
-Emma itt van,szeretne veled beszélni-mondta miközben betakart-hívjam fel.
Csak bólintottam,felültem,párnákat raktam a hátamhoz és úgy dőltem hátra.
-Szia-jött be mosolyogva,nem feszengett,úgy csinált mint mindig amikor találkozunk,megpuszilt-hogy érzed magad?
-Kicsit jobban-csúsztam arrébb,hogy le tudjon ülni-na mi ez a nagy mosoly?
-Hát...-sütötte le a szemét-Zac Fisher randira hívott.
-Komolyan?-kérdeztem mosolyogva-itt volt már az ideje.
Első óta szerelmes bele és az is látszik,hogy Zac is...de mindketten félősek.
-Igen,szerintem is-mondta álmodozva-alig várom már.
-Minden részletet kérek majd-mondtam határozottan és az erkélyemre néztem mert mintha valamit láttam volna ott...de semmi,biztos képzelődöm.Elvettem az éjjeli szekrényről a teámat és megittam-képzeld el más is tud róla...Eric tudod aki tegnap jött a suliba,ott volt tegnap és meglátott.
-Nyugi,biztos,hogy nem mondja el senkinek-simogatta meg a kezem és megfogta.
-Remélem-sóhajtottam és megszorítottam a kezét,az arcáról könnycseppek hullottak le.
-Ne haragudj-törölte le gyorsan,de tovább folytak-csak anyukád elmondta.
-Na gyere ide-tártam szét a karom ő pedig szorosan megölelt.
-Nem fogsz meghalni,nem engedem-zokogott a nyakamnál-érted?Nem fogom hagyni.
-Nem megyek messzire,figyelni foglak-simogattam a hátát.
-Nem.Itt fogsz maradni és együtt megyünk egyetemre,együtt házasodunk meg,együtt szülünk gyerekeket és együtt fogunk pletykálni idős korunkban-néha elcsuklott a hangja,nem szeretem így látni.
-Így lesz,azt kihagytad,hogy együtt fogunk elválni is-nevettem és még jobban szorítottam.
-Ó igen,egy férfi mellett nem lehet kibírni egy életet-nevetett ő is.