Eternal love

1.fejezet

Utálok tükörbe nézni,nem látom azt a szép lányt akit egy éve,akinek gyönyörű hosszú fekete haja,csillogó kék szemei voltak.Most egy kopasz,üres tekintetű lány néz vissza rám.Most is látok csillogást de csak a könnyeim miatt.Minden reggel mikor a tükörbe nézek csak sírok...Levettem a parókát és felhelyeztem a fejemre.Senki nem tudja,hogy mi van velem csak a rokonok és a legjobb barátnőm,Emma.Felöltöztem és lementem reggelizni de egy falat se ment le a torkomon.
-Kicsim,jól vagy?-a megszokott kérdés minden pénteken,felnéztem anyura.
-Igen-mosolyogtam rá,de ez nem az igazi,csak egy álca..nem akarom,hogy anyu még emiatt is szenvedjen.
-Emma jön érted?-kérdezte és leült mellém,bólintottam.
Kinéztem az ablakon és meg is láttam Emma kocsiját.
-Én akkor megyek is.Szia-pusziltam meg és gyors léptekkel mentem ki.
Mint minden héten most is csak az ablakon néztem ki.Már ő is megszokta és ilyenkor inkább nem szól hozzám,neki is fáj.Mióta az eszemet tudom ismerem őt és szeretem úgy ahogy ő is.
-Hailey,Emma-hallottuk meg Matt kiabálását mikor kiszálltunk.
-Szia-motyogtam és elindultam,még hallottam,hogy Matt kérdezi mi a baj erre Emma válasza csak egy sóhaj volt.
Matt a szerelmem volt de mikor kiderült a betegségem szakítottam vele,nem akartam,hogy tudja,az is elég szörnyű volt mikor Emma megtudta...
"Egy szombat reggelen fekszek az ágyba...mi mást is tehetnék a kemoterápia után?Nagyon rosszul voltam mint mindig mikor meghallottam,hogy nyitódik az ajtó és Emma jött be.
-Emma-suttogtam..mert több nem jött ki a hangomon,nem volt rajtam a parókám csak egy fejkendő.
-Hailey,miért nem mondtad el?-ült le mellém sírva-a legjobb barátnők vagyunk.
-Én nem akartam,hogy így láss- hajtottam le a fejem és az arcomat a kezeimbe temettem.
-Szeretlek és bárhogy nézel ki akkor is foglak-ölelt át-segíteni akarok.
-Én is szeretlek-sírtam el magam és szorosan öleltem a nyakát."
Csengettek ezért a terembe mentem,leültem a szokásos helyemre és próbáltam figyelni.A tanár egy fiúval jött be.
-Ő az új diák,Eric Donovan-mutatott a fiúra,fekete kicsit hosszabb haja és zöld szemei vannak,szinte vonzza a tekintetem-ülj le valahova.
Az előttem lévő padot választotta.Minden lány őt nézte álmodozva de ő senkire se nézett rá.Mikor kicsengettek az udvarra mentem mert tesi óra lett volna de én fel vagyok mentve.Leültem a padra és reflexszerűen a hajamhoz nyúltam régen selymes volt de ez közel se olyan.Utálom a tesi órákat...ilyenkor mindig csak a betegségem jár a fejembe.Legszívesebben már nem szenvednék tovább de a szüleim belehalnának ha megölném magam...Morogva igazítottam meg a felsőm...nagy rám..régen is vékony voltam de most csak csont és bőr vagyok.
-Szia-köszönt valaki,megfordultam és Eric állt előttem.
-Szia-mosolyogtam rá-nem kellene órán lenned?
-Utálom a tesi órákat-ült le mellém.
-Már első nap lógsz...na szép-húztam fel a térdem és átkaroltam.
-Van ilyen-nevetett-és te?
-Én...fel vagyok mentve-mondtam gyorsan,nem akartam,hogy kérdezősködjön és értette is.
Egész órán beszélgettünk és nevettünk...hosszú idő óta először jól éreztem magam,igazán jól.
-Majd még beszélünk-álltam fel mikor meghallottam a csengőt-szia Eric.
Az óráim túl gyorsan elteltek...nagyon gyorsan.Anyu és apu már vártak.
-Mehetünk?-kérdezte anyu és megölelt.
-Igen..legyünk túl gyorsan rajta-sóhajtottam és visszaöleltem.
Az egyetlen ha mondhatom így jó dolog az orvosom volt,2 hete ő az új kezelő orvosom.Nagyon jó fej...Dr.Donovan.
-Hailey egyre szebb vagy-mosolygott rám és bekísért egy szobába ahol a kemot szoktam kapni...többen is vannak itt,de csak olyanok akik még jól vannak...
-Ne mondjon ilyeneket még elpirulok-ültem le a fotelbe,levettem a felsőm,hogy betudják szúrni az infúziót.
-Menjünk az irodámba-nézett a szüleimre-ott beszéljünk.
Mosolyogva bólintottam anyunak-már nem is éreztem ha megszúrnak csak azt veszem észre,hogy émelyegni kezdek.15 perc múlva anyu visszajött.
-Mit mondott?-kérdeztem de semmi jóra nem számítottam.
-Azt,hogy rendbe jössz-a szemei könnybe lábadtak,odahajolt és egy puszit adott a homlokomra-pár perc és visszajövök,sietek.
Nem szeretem anyut így látni,próbál erős maradni miattam,ilyenkor inkább elmegy egy kicsit de tudom,hogy sír.A szívem gyorsan kezdett verni mikor megláttam,hogy bejön Dr.Donovan és Eric.
-Mrs.Williams már nagyon várt-mosolygott rá és nem...észrevett.
Lehajtottam a fejem és összehúztam magam.
-Hailey,jól vagy?-hallottam meg Dr.Donovant.
-Igen-néztem fel rá-mennyi időm van még?
-Sok-sok éved-próbált nyugtatni.
-Láttam anyut...kérem az igazat mondja-néztem rá könnyes szemekkel.
-1 év-mondta sóhajtva-de ne félj mindent megteszek,hogy sokkal több legyen.
-Ezt ugye maga se gondolja komolyan-néztem mereven előre.
Megláttam,hogy anyu jött vissza majd apu.Mindkettőjüknek piros a szeme...
-Hogy vagy drágám?-ült le anyu mellém.
-Kicsit émelygek de semmi komoly-fogtam meg a kezét,a másikkal megsimogatta az arcom.
Apu is leült mellém és simogatta a kezem amivel anyuét fogtam.Hátra dőltem és lecsuktam a szemem mert szédülni kezdtem.Mikor lement és kivették a tűt apuba kapaszkodva álltam fel...Óvatosan karolta át a derekam és segített kimenni a kocsihoz.Láttam Ericet..aggódott.Ma már csak annyit akartam,hogy az ágyamba legyek és aludjak,nagyon gyenge voltam.A szobámba a fürdőig van egy kis kapaszkodó a falon mert megtiltottam a szüleimnek,hogy segítsenek.Nagy nehezen kimentem és remegő kezekkel levettem a parókámat majd felkötöttem a fejkendőt.Lefeküdtem az ágyba mikor anyu jött be halkan.Letette az éjjeliszekrényre a kedvenc gyógyteám.
-Köszönöm-mondtam halkan.
-Te még fent vagy?-térdelt le az ágyam mellé.
-Nem tudok aludni-sóhajtottam.
-Nem lesz semmi baj-puszilta meg a homlokom.
-Szeretlek anyu-öleltem meg mielőtt elhúzódott volna.
-Én is szeretlek kicsim-felfeküdt mellém és halkan énekelt,mikor kicsi voltam akkor is így altatott el,mosolyogva csuktam le a szemem.
Másnap reggel szörnyű volt,amilyen gyorsan csak tudtam a fürdőbe mentem és a wc felé hajoltam.Sírva dőltem a csempének,elcsúsztam az ajtóig és kulcsra zártam mint minden hétvégén.Egy délelőtt kell,hogy lenyugodjak.Délben visszamentem a szobámba.Anyu már várt,segíteni akart de leintettem.
-Emma itt van,szeretne veled beszélni-mondta miközben betakart-hívjam fel.
Csak bólintottam,felültem,párnákat raktam a hátamhoz és úgy dőltem hátra.
-Szia-jött be mosolyogva,nem feszengett,úgy csinált mint mindig amikor találkozunk,megpuszilt-hogy érzed magad?
-Kicsit jobban-csúsztam arrébb,hogy le tudjon ülni-na mi ez a nagy mosoly?
-Hát...-sütötte le a szemét-Zac Fisher randira hívott.
-Komolyan?-kérdeztem mosolyogva-itt volt már az ideje.
Első óta szerelmes bele és az is látszik,hogy Zac is...de mindketten félősek.
-Igen,szerintem is-mondta álmodozva-alig várom már.
-Minden részletet kérek majd-mondtam határozottan és az erkélyemre néztem mert mintha valamit láttam volna ott...de semmi,biztos képzelődöm.Elvettem az éjjeli szekrényről a teámat és megittam-képzeld el más is tud róla...Eric tudod aki tegnap jött a suliba,ott volt tegnap és meglátott.
-Nyugi,biztos,hogy nem mondja el senkinek-simogatta meg a kezem és megfogta.
-Remélem-sóhajtottam és megszorítottam a kezét,az arcáról könnycseppek hullottak le.
-Ne haragudj-törölte le gyorsan,de tovább folytak-csak anyukád elmondta.
-Na gyere ide-tártam szét a karom ő pedig szorosan megölelt.
-Nem fogsz meghalni,nem engedem-zokogott a nyakamnál-érted?Nem fogom hagyni.
-Nem megyek messzire,figyelni foglak-simogattam a hátát.
-Nem.Itt fogsz maradni és együtt megyünk egyetemre,együtt házasodunk meg,együtt szülünk gyerekeket és együtt fogunk pletykálni idős korunkban-néha elcsuklott a hangja,nem szeretem így látni.
-Így lesz,azt kihagytad,hogy együtt fogunk elválni is-nevettem és még jobban szorítottam.
-Ó igen,egy férfi mellett nem lehet kibírni egy életet-nevetett ő is.